Talán Puffy volt az, aki néhány hónappal ezelőtt megkérdezte, hogy volna-e hajlandóságom indulni Zánkán a 24 órás váltón? Perszehogyvan, mondtam egyből, mert tényleg volt. Mindig is szerettem a különböző gyötrelmeket, ha ezt csapatban lehet űzni, az meg még jobb. Össze is jött egy szuperjó csapat, amelynek szinte minden tagja - Ágit kivéve talán :) - bőven a lányom lehetne, ha Orsós lennék, akkor meg egyenesen az unokám. A TájBringák nevet végül nem tudom ki találta ki, de nekem nagyon tetszett, szerencsére a többieknek is. Le kellene védetni.
Még sosem indultam sima MTB versenyen, vagyis de, egyszer a 90-es évek elején, amikor a Csanyikban volt valami rendezvény. Ott felütős defektet kaptam a kisvasúton keresztben nagy svunggal átkelve, lezárva ezzel a 20. századi kerékpáros pályafutásom.
Az előkészületek
Az esemény előtt nézegettem a tavalyi-tavalyelőtti képeket, kérdezgettem azokat, akik már voltak, hogy egyáltalán hogy néz ki ez az egész? Úgy tűnt, hogy a homályból valamiféle kép kezd kialakulni, de aztán minden majdnem teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem. És ez így szokott lenni.
Eldöntöttem, hogy mivel félóra autókázásra lakom a tetthelytől, az lesz a legjobb, ha már pénteken este ott alszom. Másfél órásra terveztem az összepakolást, de a végén 3-4 óra lett belőle, mivel a kertben is össze kellett szedni mindent a beígért hétvégi vihar miatt, meg a sütiket is sütöttem közben. Szóval a lábammal karikáztam, a kezemmel citeráztam, az orrommal reszeltem a tököt, fülemmel sütöttem nyújtottam a tésztát stb. Ilyenkor szokott Gizike nagyon ráérezni, és jönni, hogy "anya, kirakózunk?". De most ő sajnos már nem volt ott. Így a szá(ja)mmal majdnem vacsorázni is tudtam.
A volvóka kubatúrában elég erős, de majdnem kicsinek bizonyult. Hát egy családi nyaralásra nem visz az ember ennyi cuccot, gondoltam magamban, amikor a 130. méter hosszabbítót is behelyeztem a csomagtartó egyik dobozába. Kempingszékek, elosztók, az összes bringásmez-garnitúró, sátor, derékaljak, hűtőláda, anyámtyúkja, fejlámpák, banánjelmez, méhecskejelmez, hátsó piroslámpák, tökösmákos, almás-otellós lepény, délről megmaradt sztrapacska, minden bent volt. Na, mit hagytam otthon, na, mit? Nemsokára kiderül.
Este 8 körül indultam otthonról, egy kis kanyarral még először Veszprémbe, felvenni a ViviCsabi duót. Szegények biztosan örültek, amikor mondtam, hogy még először bemegyünk a kisteszkóba, mert nincs nálam sör és anélkül Puffy nem enged rá a parcellára. Már sötét volt, amikor a zánkai táborba megérkeztünk, ahol kiderült, hogy Puffyék szobát foglaltak, amiben rendes ágy volt. Először nem értettem, hogy ki kivel van, de aztán felmentünk a parcellához, ami a váltózóna mellett volt egészen. Ott felvertem a sátrat a sötétben. Akkor derült ki, hogy otthon hagytam az egyetlen szuperul működő, remek fényű és hosszú élettartamú akkus fejlámpámat. Volt még 2 másik, de az vicclámpa, tehát lesz még egy utam haza, de jó! Talán este 11 óra volt, amikor bemásztam a sátorba, kölcsön hálózsákkal, mert azt sem hoztam. Egyszer csak teljesen elaludtam, de arra még határozottan emlékszem, hogy egy szerintem órákig szóló pure basszus dallam (dumdumdumdumdumdumdum) egyszer csak abbamaradt. Egészen reggel 7-ig aludtam, amikor azt kezdtem el álmodni, hogy valaki befűtött. És tényleg. Kipattant a szemem, aztán én is a sátorból, és azonnal szembesültem Cicacsaláddal és Esztivel, akik ott reggeliztek már a sörasztalnál. Próbáltam még aludni a sátoron kívül, de nem ment, túl izgatott voltam. Ja igen, merthogy megszületett a döntés, amikor én gyanútlanul tekertem a tökösmákost otthon, hogy én fogok kezdeni. A kiválasztási algoritmus nem tudom mi volt. Vagy a félelmetes kerékpáros tömegrajtos rutinom, ugye, az döntött, vagy a rendkívüli technikai képességeim, emlékezzünk csak milyen jól vettem be a kanyart aszfalton az áprilisi HHH-i CSTSZ-en. Nem baj, én szívesen kezdek. A taktika a páros menetelés volt, nekem Vivi volt a párom, már bejöttünk egymásnak a sprint váltón is. Hajrá DTC.
Térjünk a lényegre
De azért izgultam nagyon. Reggel hazaugrottam a fejlámpáért és a hálózsákért. A lányok elmentek pályát bejárni és jöttek vissza, hogy van bukkanó meg huplik és kordon között kanyargás. Egyik sem erősségem :). Fél 11 körül elmentem én is pályabejárni, Luby jött velem és idegenvezetett, nagyon hasznos dolgokat mondott. Elég jól ismerte a pályát és azt mondta, hogy jobb, mint a tavalyi. Én is megnyugodtam, mert simán átmentem a huplikon, nem estem el a kanyarban - mondjuk bejárási sebességgel csúnya is lett volna. Kicsit több előzési lehetőségre számítottam, de kinéztem magamnak a mezőt felfelé és a rövid felfelé dózert, hogy ott fogok majd mindig robbantani. Csak szerényen.
Állítólag 600 aktív résztvevő volt, ebből becslésem alapján mondjuk 100-an rajtoltak. Rutin Bélánéként a rajtba állva azonnal elkövettem azt a hibát, hogy utolsó előtti-előttiként álltam be hátra. Ezért aztán az első kör sorakozással telt. Kb. a 3472-es sorszám volt az enyém. Sorban álltam az első éles balkanyarban, a második éles balkanyarban, a csikicsuki felfelénél. Aztán mezőn megelőztem végre vagy 10 bubis csigát. A mezőn láttam Orsit is magam előtt, de elég messze volt és nem bubival. A következő sorakozás a gumikerekeknél volt, aztán a duplahuplinál, majd utána a kanyarokban, pfff. Iszonyú mérges voltam. És ezek a gyökerek nem engednek el! A második kör már jobb volt, egy perccel jobb lett az elsőnél, és akkor még azt gondoltam, hogy tudok 14 perc alá menni majd. Hát nem tudtam :(. Az első két kör után egy brazil szappanopera hősnőjéhez hasonló vehemenciával mentem vissza méltatlankodni a sátorhoz, miszerint ez a sok kulturálatlan bringás megy előttem gyökkettővel és nem enged el. Mindenki mosolyogva nyugtázta, hogy felfedeztem a spanyolviaszt. Ittam valamennyi vizet, aztán megint mentem két kört. Nagyon meleg volt, az egekben volt a pulzusom (60%-ban 175 feletti volt az első 4 körben), de mégis megint csak 14 percen kívüli köridőket mentem.
Mi ez, matiné? Az első méterek. Fotó: Csete Sándor
Aztán beérkezés, nyújtás, ivás és elmentem zuhanyozni hűvös vízzel. Utána megettem a maradék sztrapacskát és próbáltam pihenni, néha kimentem a váltóhelyre megnézni a többieket, ja, meg átmentem a kolomposok mellé drukkolni. Az idő telt, a hőség dúlt, én meg nehezen viseltem. Gondoltam biztosan azért, mert fáradt vagyok, ezért lefeküdtem a gyékényszőnyegre a sörpadok alá. Megmértem a nyugalmi pulzusom, 90. Hoppá, ez nem olyan jó, gondoltam, és akkor jutott eszembe, hogy inni kellene, tekintve, hogy váltás után sem ittam néhány deci algásvíznél többet, azóta meg - két órája - nagyjából semmit. Gyorsan elmentem központi izotóniás italt kérni, meg legyűrtem mellé még egy kis vizet is, kb. tíz perc alatt becsúszott így 1 liter folyadék, egyből jobban is lettem, lement a pulzusom is 70 körülire. Épp időben, mert megint a mi párosunk jött. Anka-Eszti is nagyon jókat mentek, Vanda és Ági is nyomták, ahogy a csövön kifért. A három női csapat elég közel egymáshoz haladt, hol az egyik, hol a másik volt elöl ill. hátul. Mi is volt, hogy vezettünk, de akkor én még nem követtem az eseményeket, mivel hol van még a vége?
Felöltöztem a második 2x2 körhöz, amikor már jöttek a felhők, Puffy aggódva nézegette a radart a neten és mondta valaki, hogy ez mindjárt itt lesz. Elindultam ki a körömre, tök jó volt, hogy nem volt hőség, jól esett a mozgás, viszont nekiállt csapkodni a villám, ezért az első körről beérve leállították a versenyt. Kb. egy órára, szuper, és utána megint tömegrajtolhatok, hurrá! A második tömegrajtnál már középre álltam és így nem is kellett annyit sorakozni, mint először. Ez a rajt már nagyon tetszett. A szpíker kellően idétlenkedett, visszaszámoltunk és a Prodigy Firestarter-jére lehetett indulni. Pedálkattanások kórusban, lúdbőrözés és vigyorgás part 1.
Megint lement a két kör, mentem pihenni. Gondoltam, hogy kellene lámpa, de aztán lusta voltam lámpát szerelni, ezért az utolsó két körnél az erdőben már semmit nem láttam. Efelőli - mármint, hogy nem látok - kétségbeesésemet jól mutatja az alábbi kép és az időeredmény is.
Mielőtt kimentünk Vivivel erre a 2x2 körre, volt egy kis egyeztetés arról, hogy átálljunk-e a 3x2-es menetre. Én mondtam, hogy mivel alig ettem délután, a harmadik duplát nem tudom hogy fogom bírni, ezért mellőzném, de a többiek azt mondták, hogy nem gond, akkor Anka-Eszti kezdi a 3x2-t, mi meg Vivivel majd hajnalban befejezzük. Így mindenki többet tud pihenni egyhuzamban. Oké. Az nem esett jól, hogy nem volt meleg víz este 9-kor, de a sűrű gyíkleves, amit a kemping-gázfőzőn készítettem, kiváló hegymászások utáni fáradtságot és ízeket idézve, az jól esett. Csakúgy a Bergmann Ernő szállította angol mákos-csokis nemtudommi.
A többiek
A többi tájbringásokkal érintett csapat is nyomult rendesen. Volt, akit sokszor láttam, pl. Danit. Őt láttam a pályán is, a váltózónában is álltunk egyszerre, meg nagyon szerette a biciklijét ide-oda tologatni valamilyen okból. A többi fonnyadt makkot - Luby kivételével, mert őt láttam tekerni is, meg a rajtban jó pozíciót keresni a feje fölé tartott biciklijével - szinte csak a sátruk környékén láttam. A fonnyadt makkok egyébként gyorsan élre álltak és nagyon meg is nyerték a kategóriájukat, de nyertek a Káosz Amigos-ok is.
Ja, és Cica. Ő 5. lett szólóban. Hát, ha ő nem lenne, ki kellene találni. Ő még pálya közben is szórakoztató, esküszöm. Találkoztam vele néhányszor, mindig odaszólt valami hülyeséget, Isten tartsa meg a szokását.
Az egyik száguldó virágról utólag kiderült, hogy tanítványom volt :). Így jár az, aki szenior.
Bagoly
Úgy számoltam, hogy 3:15 körül legkésőbb ki kell mennem a 3x2 körre, ezért 2:45-re beállítottam az órát, Puffy rászerelte a kobakomra a lámpát és este 11 körül elvermeltem a sátorban. De nem tudtam elaludni, mert Bíró Ádám szpíker túl szórakoztató volt. Nagyjából alfában hallgattam végig több órát, közte az éjfél körüli futamot, tehát tessenek kérdezni, szó szerint tudok a kommentárból idézni. Örültem, hogy nemhiába hoztam el a talpig polár banánjelmezt, mert Csabi felvette, ráadásul spermának nézték. Meg hogy Benő végigment a pályán kukiban és hasonlók. 2:10-kor kimásztam a sátorból, hogy na, eleget aludtam, megnézem mi a helyzet. A helyzet az volt, hogy egy ideje nemcsak a szél fújt ezerrel, hanem az eső is kiválóan esett, a pálya nekiállt csúszni és horrortörténeteket mesélt mindenki, aki egy-egy körről beért. Kiderült, hogy kissé lassabban haladnak a lányok a tervezettnél, ezért még "alhatok" egy kicsit. Visszamásztam hanyatt feküdni a sátorba, azt hiszem ekkor aludtam is, de 3-kor felkeltem, felöltöztem, hogy ázhassak-fázhassak egy kicsit a váltózónában. Mondjuk egy órácskát. Vivi is megérkezett a menő szállásról, ott dideregtünk egy hálózsák alatt, mint a verebek. 4-kor mentem ki az első 2 körre, hát mit mondjak. 17 perces kör. Fáztam, csúsztam és köszönettel tartozom a fotósoknak, hogy nem lőttek rólam egy vicces képet. De legalábbis nem tették közzé :). Az eső viszont elállt, és bámulatosan gyorsan száradt a pálya, a második kör már egészen jó volt. Vivit biztattam, hogy nyugi, tök jó lesz a pálya. Ő szereti a hideget is, ami volt bőven, úgy 15 fok körül lehetett, széllel bélelve. Pihenéskor ettem egy kis Bergmann-féle sütit, ettől erőre kaptam és utána 2 perccel jobb köröket mentem. A második menet után (18-as karika jön) egy kolbász-kifli kombót nyomtam le a torkomon. Nyamnyogva és hálózsákba burkolózva.
Halálfej Izolda reggel 6-kor lelkesen gondol a következő 2 körre (fotó: Debnár Zsu)
Érzelmes rész
Bár úgy fáztam, mint a kutya reggel 5 körül, amikor Vivit vártam a második duplájáról, azért ez a hajnal volt az egyik legemlékezetesebb rész. Egyrészt amikor a felkelő napot láttam a mezőn tekerve, akkor nemcsak a hideg miatt lúdbőröztem. A napfelkeltét nem hülyeségből találták ki, de mivel sosem bírok korán felkelni, ritkán van benne részem. Ugyanakkor olyan jó volt látni a sok eszementet, aki ott nyomja a csapatáért. Bíró Ádám még aludt, ezért csak zene ment a táborban. De milyen zene! Nem tudom ki volt a DJ, de hibátlan zenét talált a fáradt napfelkeltéhez. Ha nem lettem volna szégyellős, a könnyem is kijött volna tőle (na jó, kijött), annyira jó volt ott lenni. Hatalmas béke volt, kívül is, belül is.
Mindjárt vége
Reggel 7 és 8 között aludtam egyet a sátorban, kb. mint egy lőtt kutya. Aztán Vivi jött valamit kérdezni, meg mások is beszélgetni, ezért aztán nem is aludtam már vissza. Az éjjel és hajnalban, amikor a friss Anka és Eszti nekiálltak körözni, akkor elhúztunk egy kicsit a Virágoktól és feljöttünk a Merkapt-os tyutyuk közelébe. Reggel 8-kor kb. negyed kör hátrányunk volt csak. Úgyhogy újratervezés, ki mit bír stb. Nekem az jutott, hogy menjek két kört 11 körül, mint a barom, utána jön Vivi, Anka, és ha Anka jót jön és még tudunk váltani, akkor még megyek egy utolsó kört, de olyan sebességgel, hogy még 24 órán belül kimehessek egy utolsóra. Ettől nem picit rottyantottam be úgy gondolatban, de úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Ledaráltam a két kört, nagyon nem akartam elesni, ezért óvatoskodtam a kanyarokban, nem baj, állítólag megint közelebb kerültek a Merkaptos lányok. Kiment Vivi és valami eszméletlen tempóban, 13 perces kört tekert.
Konkrét Full Dynamik
Na, most jön az izgalom. Kiccica kiment úgy, hogy volt 13, azaz 13 perce, hogy bejöjjön úgy, hogy még lehessen váltani. Esély nem sok volt rá, de hát ne felejtsük el, hogy ő Tamás-Debnár leszármazott, akik nem piskóták. Cicát mindenki tudja, hogy droid, de én emlékszem, hogy Zsuzsa 240%-ot tudott teljesíteni csapatért kb. ennyi idősen, mint most Anka. És Anka megjelent 12 és fél percnél a bokrok mögött. Bakker, ez BEJÖN ÚGY, HOGY MÉG TUDUNK VÁLTANI! Ekkor végképp köcsögbe estem. Mert azt tudtam, hogy végig tudom úgy nyomni a kört, hogy kifolyik a szemem, meghalok és simán bejövök 15 percen belül. De attól féltem, hogy elesek. Hogy olyan balfácán, szerencsétlen, ügyetlen liba tudok lenni, hogy el fogok esni, annyira izgulok. És nem akartam, hogy ezen múljon. Ha csak az lett volna a feladat, hogy ugrasszam ki a szívem a helyéből, akkor nincs gond, de itt kormány is van az ember kezében. Álltam ott a váltózónában és meg voltam nyuvadva, világfájdalom a szememben, amikor Anka fogta magát és NEM JÖTT VÁLTANI A VÁLTÓZÓNÁBA, hanem továbbment. Mint ment, repült! Volt annyi esze, szíve, nem tudom, hogy mije, hogy felmérte a helyzetet, hogy nincs értelme fél perc váltást kockáztatni, ő inkább végigmegy még 1, illetve még 2 kört. Én ujjongtam, Zsuzsa a fejét fogta, Puffy esküszöm, hogy mosolygott, és tudta, hogy meglesz. Anka leelőzte az utolsó előtti körben, kb. 23 óra 55 perckor a Merkapt-os lehányzót.
Ezt a bozótot, bocsánat, mezt mennyiszer láttam a pályán! (Fotó: Borsa Miklós)
Sajnos lemaradtam a befutóról. Puffy kérésére kimentünk Ankának kiabálni a szalonnasütőhöz, hogy nagyon hajtson. A felelősség súlyától megszabadulva szinte repültem a stoplisban ki a pályára, és kiabáltunk erősen. Megvártuk a plusz kört is, az is megvolt. De jó volt látni az utolsó körön tekerőket! Ez volt a második feelinges rész. Meleg volt, vége volt, béke volt. "Senki nem haragszik senkire" ;). Az utolsó körösök közül sokan hálásak voltak a drukkolásért, a kolompolásért.
Csak akkor tudtam meg, hogy nyertünk, amikor visszaértünk a sátorhoz. Azt hiszem, hogy kiabáltam örömömben, vagy nem tudom, de valamelyik csapattárs nyakába beleugrottam, az biztos. E ööm, e bódottá! Azért utólag a befutós képeket megnézve, hát, elérzékenyültem egyiken-másikon, na.
Örülünk keményen.
Konklúzió
- Ez jó volt.
- 17 kört mentem.
- Egyszer sem estem el. Na jó, egyszer a gumik után a jobbkanyarnál belecsúsztam a borókabokorba. Mondtam egy csúnyát is akkor. Amúgy úgy láttam, hogy az a boróka elég nagy igénybevételnek volt kitéve.
- Technikailag rengeteget tanultam, a kanyarodásról, a váltásról, mindenről.
- Aludni érdemes.
- Kevlár-takony kombó rulez.
Köszönet a csapattársaknak, Áginak, Vandának, Vivinek, Esztinek és Ankának. Mindenki teljesítménye kellett, mindenki nagy volt. Puffynak a menedzselésért, Áginak a vizes törülközőkért :), a szomszédos csapattársaknak a hangulatért.
Azt hiszem, hogy az ilyen jellegű rendezvények mérföldkövek lehetnek. Vagy soha többet, vagy annál inkább. Nálam az utóbbi.
