Tájékozódási kerékpáros master VB, Portugália.
A váltó arénája talán a legjobb helyszíne volt az EB-VB-nek, mármint látványt tekintve. Alcafozes település szélén egy hegytetőn egy templom környéke. A terület minden irányban messzire belátható, viszonylag szép, de főleg nyílt terület, az átfutóra közeledés, az onnan való útvonalválasztás, a célbafutás hosszú emelkedős része is látványosan követhető. A váltóhoz beállós rész egy bikaviadal-aréna mellett van, melegítési lehetőség az aréna körül. Az idő felhős, de tiszta a levegő, néha előbújik a nap és fúj a szél. Nincs valami meleg. A templom körül számomra ismeretlen funkciójú oszlopos magas párkány, bár eredetileg talán dísznek szánhatták, most tökéletes ücsörgőhely volt, ha valaki nézni akarta a váltást meg az átfutót, köszönet a kitalálójának. A keresztben levő betonizéken nem volt viszont célszerű lógni, az egyik leszakadt, szerencsére senkit nem csapott agyon. A fiatalok kezdtek, mi arra nem is értünk oda, csak a váltásokra. Aztán jött az EB váltója, először a fiúk, aztán a lányok. Ugye milyen szépen porzik az út?
Az átfutón az egyes körökben mindig változik a helyzet, és viszonylag sokan jönnek futva, pukkadt kerékkel. Hát hiába, tubeless-t nem lehet könnyen javítani ;). A legszebben Sonja Zinkl fut, nagy tapsot is kap szegény, majd eltűnik lassan a szemközti domb mögött. Pukkan a kereke Antonia Haga-nak, Kevinnek az osztrák A csapatból meg egy másiknak a B-ből, meg utána még sokaknak. Pedig nem szúrósabb a terep, mint eddig volt, legalábbis nem néz ki annak. A végén a lányoknál is meg a fiúknál is a csehek futnak be elsőnek, örülnek is elég rendesen. André Hermet nem örül, hogy a francia csapat csak második lett, pedig a második kör után még elsők voltak, csak Vojcsek túl jót ment utána. A lányoknál jól kezdett a veteránnak számító, de kiváló formában levő és néniként is remekül kinéző Nina Hoffmann (bulvár! összejött Jussival, nahát), de a cseszlovák lányok sokan vannak és jók, ezért a végén jól megnyerték a váltót.
Hajrá lányok!
Mi Mx120-ba neveztünk, Miki, én, Sün sorrenddel. Micsoda taktika! Kizárólag az döntött így, hogy Mikinek és Sünnek összesen egy bringája volt, és míg én kint vagyok, némi méretre igazítást kellett végezni rajta és a pedált át kellett rakni spd-ről habverőre. Miki megfontoltan kezdett, lásd az erről készült dokumentumfilmet itt alább. Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem fájdítja a derekát feleslegesen hosszú hajlongásokkal sem. Olyan mókásak ezek a szeniorok, a Gigant-os bácsinak még arra is van ideje, hogy megveregesse honfitársa vállát és jó utat kívánjon neki. Kicsit más a hangulat, mint az elitnél :).
Azért a pályán jobban siettek
Félóra múlva jött az első befutó, beálltam melegíteni a bikaviadal-arénához, mentem néhány kört, amiben egész tricky részek is voltak, legalább gyakoroltam a kanyarban egynyomvonalú úton köveken átmenést esés nélkül. Egyszer csak feltűnt Miki az emelkedő alján, olyan középmezőnyben. Nem nagyon lehetett tudni, hogy aki épp bejön, az M120, M160 vagy valamelyik Mx váltó tagja, de ez nem is baj. Miki nyomta a felfelét rendesen, mondtam is neki váltáskor, hogy ügyes volt, ő meg csak annyit, hogy nagyon vigyázzak a városban az elején. Juj, ettől nem picit rosáltam be, ez azt jelenti, hogy még ő is elkavart ott, akkor mi lesz velem? Ennek megfelelő félelemmel gurultam be egyedül a városba, nagyon figyeltem a térképet és a terepet.
Város kezdete megvan. Egy út jobbról, ok, másik út jobbról ok, balkanyar, szuper, jobbra fel a kis térre. A kis téren volt egy pont. Ott megálltam, de még mindig annyira meg voltam illetődve attól, hogy nagyon vigyázzak a városban, hogy nem hittem el, hogy a kis téren vagyok már és erőből felnyomtam a bal oldali úton. Persze nem volt ott a pont, miért is lett volna, ha nem oda tették? Találtam egy másikat arrébb. Az sem az enyém. Az unott pontőr mellett átmentem egy keresztben kitett szalagon, ami az egyébként lezárt területre vitt (kizárás járt volna érte elvileg, ajaj...). Azt sem mondta, hogy fapapucs, nekem le sem esett mit csinálok, akkor már abszolút konfúciusz voltam. Falu főtere. Sehol egy bringás, csak a kocsma teraszán ücsörgő helyiek, megállok térképet olvasni. Jön egy tarka kutya, vicsorogva megugat, menekülni próbálok, gyorsan vissza a másik úton, a kutya utánam, a gazdája unottan utánakiabál, de nem valami meggyőzően. Rajtam kívül élvezi mindenki, hogy egy bringás nénit kerget a kutya, mindenfelől elégedett kacarászások, köszönjük az előadást. Igyekszem hamar lelépni a kutya elől is, magyar kutyaküldő szavakkal a számon gyorsan kimegyek a sraffozásból (kifelé menet vettem észre csak, hogy benne voltam), le vissza a kanyarba. Meglátok szemben fent egy pontot, bár semmi köze az enyémhez, felnyomom a dombra, hátha lesz ott valami, amiből helyrerakom magam. Így is lett, nagyon csúnya szavakat mondogatva robogok vissza a már látott kanyarba, fel megint a kis térre, most már teljesen egyértelmű, hogy ott kell jobbra menni, meg is van a pont 60 méter múlva. Ejnye kisfiam, mondaná az anyukám, teljes joggal. Ekkora hülye hibát! Ez 5 perc volt utólag megnézve a részidők alapján. Na, akkor innen hajtás pajtás, mint az állat, úgy nyomom a kettesre, tájékozódni nem nagyon kell, oda is érek hamar. Gyors hármas, minimális ácsorgással az egyik elágazásban. Utána 4-es, állva tekerek a felfelében, meg is fogtam egy szenior bácsit ott, aki aztán jön velem a 4-esre. Onnan szinte fej-fej mellett versenyzünk, a felfelében én vagyok elöl, a lefelékben megelőz, aztán a végén el is megy, vagy 60 méterrel hamarabb fogja előttem az 5-öst. Az átfutó után is megvan mind a két pont, aztán a 9-esre menet nem vettem észre keresztben az utat sem először, sem másodszor. Lásd térkép.
Bosszantó hiba ez is, egy-másfél perc. A végén már csak egy akadály, a 10-esről csigalassan tudok csak ereszkedni, mert maga Nermin néni óvatoskodik előttem és csak a végén enged el. Nem baj, a felfelében szintén nagytányéron kiállva próbálom behozni a behoznivalót. Csak a befutó végén ülök vissza.
Tátott szájú szúnyog a cél felé iparkodik
Miki kiabál a befutóban, hogy menjek a célba. Úristen, ennyire béna voltam, hogy kiküldték Sünt a tömegrajttal? Aztán kiderült, hogy sietnek a rendezők, mert már mindjárt 3 óra és 6-ra bent kellene lenni a versenyközpontban. Várjuk Sünt az átfutón, jön is, kiabálunk neki nagyon, rendületlenül teker. Aztán megbiztattuk rendesen a befutónál is, ennek láthatóan örült. Vagy annak, hogy beért?
Sün örül
Amiatt, hogy tömegrajt volt, fogalmunk sincs hogyan állunk, sokan jöttek be előttünk, még legalább ennyien mögöttünk. Akik nem tömegrajttal mentek ki, ott azért lehet tudni, hogy ki nyert, pl. M120, M160 meg a Mix 120-asok.
Az idő elég hűvös, néha permetez valami csapadék, mindenki pakol és iszkol haza.
Andy Conn-nal mi is örülünk a pálya elejének
A szálláson lemostuk a port és már mentünk is a bankettre. Mivel még sosem voltam ilyen banketten, tanácstalan voltam, hogy mit vegyek fel - első bálozóként, ugye. Mikit kérdeztem, hogy mi a dress code, mert semmiképpen nem akartam túlöltözni a csapatot. Erre hosszas választ adott a tiszteletadásról és a vizsgára való felöltözés elméletéről, szerintem ne menjen stylistnak :). Végül nőnek öltöztem az eseményre, abból sosem lehet baj, arra azért vigyáztam, hogy ne nézzek jobban ki, mint a menyasszony. Mezei kék ruhában, kiskabátban mentem, ennek később lesz egy kevés jelentősége. A versenyközpont folyosóján csak úgy tájékozódásképpen gondoltam megnézem az eredményeket. Nézem, harmadikok vagyunk. Kimegyek Mikihez, mondom neki, hogy én úgy látom, hogy dobogón vagyunk. Nem akarja elhinni, illetve azzal próbálja nyugtatni magát, hogy úgysem hirdetnek ki minket. Na jó, majd kiderül. Tényleg kiderült, Jorge bemondja, hogy mindjárt hirdetik a master váltókat. Itt állunk nemzeti mez nélkül, csíkos ingben, kekiszínű kiskabátban, Sün sehol, ó borzalom :). Sün érkezik, ő is kétkedve fogadja a dobogós helyet, de tényleg kiszólítanak minket. Nagyon vigyorgunk, a második helyezett angol csapat is hüledezik, Sári néni mondja, hogy ők egyáltalán nem számítottak rá, mondjuk, hogy mi sem. Utólag megnézve egy percre sem voltunk az ezüst Sári néniéktől, ezért nagyon bosszant a városi hibám is, meg a végén a másik is, simán lehetett volna egy potya ezüst. Már mindegy, a bronz is nagyon mókás. Micsoda mezőny volt! :). Milyen jót küzdhetett volna a Fonnyadt Makk team az angol zsiráfokkal!
Lejöttünk a dobogóról, beszélgetünk Amálkával (5 aranyat vitt haza a piszokja), nézem az érmem hátulját. Kategória M160. Hoppá. Nézem a Sünét, Mikiét, az is. Odamegyek a rendezőlányhoz, mutatom neki, a szájához kap, hogy akkor az egészet összekeverték a medálosztó lányok. Már lejöttek a dobogóról az M160-as helyezettek, Sün villámgyorsan észrevette, hogy a 3. helyezett svéd M160-as csapat épp egy kupacban fotózkodik. Nosza megrohantam a szélső bácsit, hogy mutassa csak azonnal mi van az érme hátulján? Mx120. Mutatom, hogy nekem meg M160, beee. Wow, cseréljük el, javasolja azonnal és már adja is a sajátját. Gyorsan szól a többieknek, akik kapkodva nézik az érmeiket. Csere-bere, egy perc múlva mindenkinek a megfelelő érme van, már a svéd és magyar csapatot tekintve. A franciák is M160-as érmeket kaptak, fejvesztve rohannak kideríteni, hogy ki nyerte az M160-at, néhány perc múlva látom, hogy ők is röhögve cserélgetnek a dán bácsikkal. Önkiszolgálás van itt, kérem szépen, illetve így kell összehozni a versenyző nációkat.
A bankett esővel kezdődik, mi a fa alá ülünk előle, a finnek padból tetőt rögtönöznek és burkolják a babos rizsát. Szardíniát kapunk előételnek, éhesek vagyunk, mint a malac, én egyből meg is ettem hatot, számomra ezzel a vacsora véget ért, bármennyire is volt még főétel. Na jó, még azért cseresznyét és epret is ettem, meg a mindenhol megtalálható tejbegrízt és ittam bort is. Az angol csapat mindegyik tagja bicycle repairman-nek öltözött, sárga pólóban és hózentrógeros nadrágban voltak, az egyik remek példány illusztrációként itt is szerepel.
Hogy hívnak? - szólítottam le Keith-t. Kőkólával mégsem indíthattam, mert addigra már egy háromnegyed palackkal megivott.
Egy másik remek példány az osztrák lányokra hajtott, hol Sonját fűzte, hol Michit, igen, Michit. (Addigra már nem volt szomjas egyáltalán.) Bent közös táncolás volt valami helyi néptáncsoporttal, egész sokan beálltak a körbe, kint meg DJ Manuel válogatásaira lötyögtek a fiatalok. A reggeli észt fejekről gondoljuk, hogy a party valakiknek sokáig tartott, mi kb. éjfélkor jöttünk el kollektíven.
Összefoglalás
Első ilyen nagyversenyként is, meg amúgy is, nekem hatalmas élmény volt az egész. A rendezők nagyon igyekeztek a kedvünkben lenni, minimálisat hibáztak, ennyi még kell is. Mindig lehetett tudni, hogy hol mi a helyzet, mit kell csinálni. Jók voltak a terepek, jók a pályák, a térképek. Talán a csokibolt az arénákból, az hiányzott. Vagy egy sütis, ahol édes szénhidrátot lehet kapni. Csak biotech-es, egyébként mezei müzliszeletet lehetett kapni az orifixnél, persze aranyáron.
Kifejezetten jól szervezett volt az eredményhirdetés. A bulletin ronda volt, de rendkívül aprólékosan, minden részlet alaposan benne volt. Aki tudott angolul, annak semmi nem volt így meglepetés, sem a pályán, sem egyébként.
A mezőnyből sokan hiányoztak. Nemcsak nálunk, hanem minden kategóriában szerintem a szokásosnál is kevesebben voltak. Tisztában vagyok vele, hogy az így elért eredmény nem olyan fényes, mintha mondjuk mindenki ott lett volna. Azért örülni örülök nagyon. When a dream come true érzés. Végül is nemhiába rohangáltam fejlámpával télen éjjel 11-kor a jeges hóban. Meg nemhiába nyúzta a gipszlevétel után a csuklómat Vida Szilvi, és nemhiába gyilkolt a trx-szel meg az összes kínzóeszközzel, a kezem végül tökéletesen működött. Hálás vagyok neki, rengeteget dolgozott rajtam, a Kuszi kerékpárbolt meg a bringámon. Nagyon köszönöm a sok biztatást, a drukkolást, ez is nagyon sokat adott hozzá, a teljesítményhez is, a jókedvemhez is. Az útitársamnak meg köszönöm, hogy elviselt. Én is köszönöm magamnak, hogy én meg őt :D.
Köszönettel tartozom a gránitnak is, hogy ilyen szép mállási struktúrákat bírt formálni Monsanto közelében. Geológusként majdnem olajat pisiltem a gyönyörűségtől, amikor ezeket láttam. Megunhatatlanul gyönyörűek voltak, az összes nagy kőzsák.
És akkor most kezdődhet a rendes készülés. Sok edzés terepen, technikai edzések és még több futás. Jövőre Litvánia, ott a helyünk!
Szelfi gránittal
